Kezdőlap
Ajánló
Acer Aspire One
Százezer forint alatti laptopot veszünk le egy bolt polcáról, és a termék nem gagyi! Hiába olcsó, a mini-laptopok kategóriájában mind jó minőségű és profi versenyzők szerepelnek jelenleg. Pedig 1-2 éve egy lyukas garasban sem mertünk volna erre fogadni. A gépek mérete általában 8,9-10"-os, Intel Atom processzor dolgozik bennük, és nagyon sok a közös jellemzőjük.
 
Oké, hogy jól néz ki, picike, és még 1 kilót sem nyom, de az anyagok minőségébe sem köthetünk bele. Jó például a zsanérja, bár egy kézzel ezt sem lehet kinyitni. Ránézésre látszik, hogy tartós műanyagból készült a borítása, de még a billentyűzet is strapabíró. Szükség is van erre, hiszen a vásárlók éjjel-nappal hurcolni fogják magukkal, tehát bírnia kell a gyűrődést.
 
Az Aspire One gombjai még épp megfelelő méretűek, de persze a zsúfolt kiosztást sokáig szoknia kell a kezünknek. Egy halvány árnyalattal nagyobb csak, mint az ASUS Eee PC-ken lévő billentyűzet. Tetszett, hogy az apró méret ellenére is három USB-portot kapott a gép, illetve van rajta D-SUB VGA kimenet is, amennyiben projektorra szeretnénk kötni. Természetesen az ethernet csatlakozó sem hiányzik róla, a hangfal és a mikrofon jackdugójára pedig égető szükség van, mert az Aspire One beépített hangszórója nem az igazi, rendesen berezonál. Sőt, még külső hangszóróval is érezhetően gyengébben szólnak a muzsikák, mint kellene. Reméljük azonban, hogy ez csak a béta változat miatt van így, mint ahogyan a vártnál magasabb zajszint is. Nem hangos ugyan a hűtőrendszer, de a ventilátor sokszor éles hangja azért zavaró. Kijelzője 1024x600 pixeles, és 262 ezer színt tud megjeleníteni. Erős fénye és relatíve nagy betekintési szöge szintén pozitívum. Ezen felül állítólag LED-háttérvilágítású is, tehát a lehető legkevesebbet fogyasztja.
 
Egy 1,6 GHz-es központi egység dolgozik valahol a burkolat mélyén, amit 512 MB RAM és egy 8 GB-os SSD meghajtó egészít ki. Az Acertől megtudtuk, hogy 120 GB-os merevlemezzel, illetve 1 GB RAM-mal is lehet majd rendelni. Ha viszont ragaszkodunk az SSD háttértárhoz, akkor azt csak 512 MB RAM-mal és Linpus Linux operációs rendszerrel együtt kaphatjuk meg. Ezzel kaptuk mi is a gépet, és nagyon meg voltunk vele elégedve.
 
Sajnos valamiért az Aspire One-ben nincs Bluetooth. Egyik változatban sem. Cserébe december tájékán vásárolhatunk majd 3G/HSDPA modemmel rendelkezőt is, amelyekben a SIM-kártyát az akkumulátor mögötti foglalatba kell behelyezni. A hazai képviselet elmondása szerint nem zárkóznak el attól a lehetőségtől sem, hogy a mobilszolgáltatóknál is kapható legyen a termék, de egyelőre ilyen megkeresést még nem kaptak. A 3G/HSDPA modul tehát kártyafüggetlenül fog megjelenni, de csak decemberben, azaz jóval a szeptemberi debütálás után.
 
acer-gombok.jpg
 
Két fajta akkumulátorral lehet majd megvásárolni, egy 3-cellással és egy 6-cellással. Meglepő módon a kisebbik 2200 mAh-ás kapacitásánál a nagyobbik nem sokkal erősebb, csak 2600 mAh-ás. Gyári adat szerint 3, illetve 7 óra működés is kicsikarható az akksitól függően. Nekünk a kisebbik akkumulátorral nem tűnt lehetetlen feladatnak a 3 óra WiFi-vel és aktív MSN-ezéssel. Sajnos az aktív használat megmutatta, hogy rendesen át tud forrósodni az Aspire One, pedig nem is használtam processzort megizzasztó programot. Én azért megelőlegezem neki, hogy a végleges bolti változatban javítanak a szellőzésen, mert ez így most túl sok.
 
Profi kis gép az Aspire One, és konfigurációtól függően bruttó 75-100 000 forintért lesz megvásárolható. A 3G/HSDPA modullal szereltre decemberig várnunk kell, de én azt mondom, hogy azzal fog igazán nagyot szólni ez a kis utazógép.
 
 
A cikk a pdamania.hu -ról való, ahol a teljes cikk olvasható!
 

Bevásárlókosár

Ugrás a kosárhoz
Jelenleg üres a kosara.

Belépés





Elfelejtette jelszavát?
Még nincs fiókja? Regisztráljon

Hírlevél